 |
Világgazdaság
2009. július 10.
A közelmúltban fogadta el a parlament a polgári perrendtartás módosítását, amely külön eljárási szabályokat vezet be a céges perekben. A szakértők szerint szükség volt az ügyek gyorsítását célzó rendelkezésekre. Aggályuk, hogy azok nem érik el feltétlenül a kitűzött célt, például gondot okozhat az elektronikus út, amelyre nem készültek fel a bíróságok.
Fekete István a Joint Venture Szövetség elnöke
Ismeretszint
"A törvény hasznos összefoglalása az eddig számos jogszabályban nehézkesen fellelhető jogi intézményeknek és eljárásoknak, de túl is mutat rajtuk. Szükségesnek látjuk a törvény hatálybalépését követő időszakban a körbetartozások szintjének követését, különös tekintettel az építőiparra, és szükség esetén további, a jogbiztonságot növelő lépések megtételét. Ugyanakkor a gazdaság szereplőinek meglátása szerint a gazdasági jogra vonatkozó általános ismeretszint meglehetősen alacsony. Ez természetesen részben önkritika, részben azonban a gazdasági ügyekkel kapcsolatos ítélkezés kritikája is. Álláspontunk szerint a bíróságok ismert nehézségei mellett ez az egyik fő oka a gazdasági tárgyú perek a gazdaság számára gyakran elviselhetetlen elhúzódásának."
Archívum
| |