"Öt kontinens" külgazdasági
konferencia - Budapest, 2012. február 21.
A 25 éves Joint Venture Szövetség (JVSZ)
továbbra is fontos feladatának tartja a vállalatok első kézből
történő tájékoztatását, s február 21-én Budapesten újra megrendezi
korábbi nagy sikerű rendezvényének folytatásaként "Öt kontinens"
című külgazdasági konferenciáját, amelynek célja, hogy
bemutassa a magyar vállalatok külpiacokra jutásának lehetőségeit,
és friss információkkal szolgáljon az ezt elősegítő szervezetek és
vállalkozások tevékenységével kapcsolatban. A rendezvény
témájaként most elsősorban a távolabbi országokkal való gazdasági
viszonyokat térképezik fel, így kitekintést kívánnak nyújtani
olyan egzotikus, esetleg a gazdasági kapcsolatainkat tekintve még
kevésbé ismert területekre is, mint Afrika, Ázsia vagy
Latin-Amerika, illetve Oroszország is. A rendezvény célja, hogy
felkeltse a vállalatok figyelmét a távolabbi országokkal való
együttműködési lehetőségekre, akár kereskedelem, akár gyártás,
akár vegyes vállalat alapítása, akár tudástranszfer vagy egyéb
területeken.
A Joint Venture Szövetség konferenciája a Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara (MKIK), a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a
Magyar Külgazdasági Szövetség szakmai támogatásával valósul meg.
A konferencia nyitóelőadását Dr. Hidvéghi
Balázs helyettes államtitkár úr, bevezető előadását Hóvári János helyettes államtitkár úr tartja. Az önálló
előadásokat panelbeszélgetés követi, amely az egyes kontinensek,
országok gazdasági-piaci potenciáljával foglalkozik.
A rendezvény részvételi díja a tagvállalatok számára 8.000,- Ft+áfa/fő, a nem tagvállalatoknak 16.000,- Ft+áfa/fő.
További információ, jelentkezési lap kérhető a szervezőktől telefonon:
(1) 489 0368 vagy e-mailen: jvsz@jointventure.hu
A rendezvény támogatói
Afrikai - Magyar Egyesület
LATIMO Latin-Amerikai - Magyar Egyesület