 |
Felhívás Tagjaink részére
Mint ismeretes, a Joint Venture Szövetség által 2001-ben alapított Arany Rózsa Díj azon személyek számára adható, akik sokat tettek a szövetség céljaiért, törekvéseiért, segítették tagságunkat gazdasági eredményeik elérésében. A díjat, max. 5 fő részére minden évben egy alkalommal - hagyományaink szerint a Közgyűlésen - osztjuk ki tagságunk javaslata és az Elnökség döntése alapján. Ez évben is lehetőség van a díjra javaslatot tenni. Tagjaink javaslatát, indoklással együtt 2008. április 30-ig várjuk.
| Tájékoztató a Pólus programról
A pólus program a kormányzat gazdaságfejlesztési koncepciójának keretében a komoly, innovációs kapacitással és exportpotenciállal rendelkező klaszterek, valamint a pólusvárosokban a vállalkozási környezetet fejlesztő beruházások támogatásán keresztül a nemzetközi versenyképesség növelését tűzi ki célul.
|
A Magyar Vámügyi Szövetség rendezvényei
Társszervezetünk, a Magyar Vámügyi Szövetség "Az Európai Unió Vámkódexének biztonságára és elektronikus kommunikációra vonatkozó módosításai" és a "Modernizált Vámkódex" témában a GKM pályázati forrásból térítésmentes előadássorozatot rendez Budapest (május/június), Győr (szeptember/október) és Budapest (október/november) helyszíneken.
| Társadalmi szervezetek és alapítványok névjegyzéke
Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala (OITH) honlapján:
www.magyarorszag.hu/allampolgar/szolgaltatasok/tsza.html elérhetők a társadalmi szervezetek és alapítványok bírósági nyilvántartás szerinti adatai.
|
Az ITD Hungary Kereskedelemfejlesztési pályázata
Bár nyilván sokat figyelemmel kísérik, kiemelt fontossága miatt hívjuk fel a figyelmet az ITDH 2008. évi kereskedelemfejlesztési pályázatának megjelenésére. A pályázat keretében támogatás igényelhető többek között külföldi kiállításon való részvételhez, idegennyelvű prospektus/elektronikus adathordozó/weblap készítéséhez, reklám, marketing tevékenység egyes elemeihez, nemzetközi szervezeti tagdíjhoz, megfelelőségi tanusítási eljáráshoz. Részletes információ letölthető: www.itd.hu weboldalról a Pályázati és megjelenési lehetőségek menüpontról.
| Kiemelt magyar kollektív megjelenés Sepsiszentgyörgyön és Újvidéken
Tagunk, a Mac-Line Hungary Kft. elnyerte a a 2008. május 1-4. közötti Szentgyörgy Napi Vásár "Magyar Kollektív megjelenés" szervezési jogát. Tematika: könnyűipar, mezőgazdaság, élelmiszeripar, mezőgépipar, építőipar, faipar, csomagolástechnika, kézművesség.
|
Kiegészítő információk a Grafológiai Intézet szolgáltatásairól
2008. február 27-én tartottuk meg az Emberi Erőforrás Bizottság nyilvános ülését, amelyen előadónk Agárdi Tamás, a Grafológiai Intézet vezetője tartott érdekfeszítő előadást "A grafológia alkalmazása a HR gyakorlatban" címmel. A nagy érdeklődés miatt és azok számára, akik nem tudtak részt venni, elektronikus úton mellékeljük a Grafológiai Intézet szolgáltatásairól szóló, a vállalatok számára is érdeklődésre számot tartó információt.
| Álláskeresés
Jogi szakokleveles (Európai Uniós szakirány) közgazdász férfi (40), külkereskedelmi, szállítmányozói export-import gyakorlattal, angol szakmai, német általános középfokú nyelvtudással állást keres.
A jelölt életrajza Titkárságunkon rendelkezésre áll, azt kérésre szívesen megküldjük.
|
Ingatlanajánlat
Budapesten, a Dózsa György térnél (a Vár alatt, Tabánra néző panorámával) kiadó 3 szoba, összkomfortos, klimatizált és extrákkal felszerelt (riasztó, kiépített telefon- és számítógépes hálózat stb.) erkélyes, magasföldszinti lakás, amely irodának is alkalmas.
Ár: 160.000,- Ft + rezsi További információ: 06/30 210-2214
| |
| |