 |
|
2004. január 15.
Mint ismeretes, Szövetségünk 2003 december 18-án tartotta éves Közgyűlését, amelynek első kiemelt eseményeként Kiss Péter kancelláriaminiszter adott tájékoztatót a közigazgatási reformról. (Az előadás teljes szövegét ill. a Közgyűlés jegyzőkönyvét természetesen kérés esetén tagjaink részére szívesen továbbítjuk.)
A JVSZ 2002. évi tevékenységéről készített beszámolót és a 2003. év legfontosabb eseményeiről készített tájékoztatót, amelyet a Közgyűlésen résztvett tagjaink kézhez kaptak, mellékeljük.
A Közgyűlés további kiemelt eseménye a hagyományos Arany Rózsa Díj átadás volt, amelyet a közszféra olyan képviselőinek adományoz a Szövetség, akik kiváló szakmai tudásukkal, vállalkozásbarát tevékenységükkel és a Szövetség céljainak támogatásával kiérdemelték. A harmadik alkalommal sorra került eseményen a következők részesültek az elismerésben: Apatini Kornélné, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, Elekes Csaba, pénzügyőr törzszászlós, a Ferihegyi Repülőtér vámhivatalparancsnok-helyettese, Győriné dr. Czeglédi Márta, Jászfényszaru polgármestere, Dr. Hegedűs András, a Belügyminisztérium bűnmegelőzési helyettes államtitkára, Dr. Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
Oklevelet kaptak Szövetségünk jubiláló tagjai 20, 15 és 10 éve történt megalakulásuk alkalmából, Hűséglap pedig a 10 éves szövetségi tagság elismeréseként került átadásra. A jubiláló tagokról készített ismertetést mellékeljük.
A Közgyűlés fontos napirendi pontja volt "A Joint Venture Szövetség ajánlásai a vállalatok etikai intézményrendszerének megalkotásához" címmel a JVSZ Etikai Bizottsága által kidolgozott etikai kézikönyv közrebocsátása. A Közgyűlés által elfogadott ajánlásokat a Szövetség honlapján az Etikai Bizottság cím alatt olvashatják az érdeklődők.
A Közgyűlés záró napirendi pontja elnökségi tagok tisztújítása volt. Tekintettel arra, hogy az elnök és elnökségi tagok mandátuma 3 évre szól, mely az Alapszabály értelmében egy újabb 3 éves periódussal meghosszabbítható, ennek megfelelően Mosonyi György elnököt, Dr. Matthias Kunsch alelnököt, továbbá Donkó József, Dr. Fellegi Tamás, Dr. Nagy Károly, Söpkéz Sándor elnökségi tagokat - akik mindannyian vállalták, hogy az elkövetkezendő hároméves ciklusban folytatják az elnökségi tagsággal járó munkát - a Közgyűlés egyhangúlag újraválasztotta.
Köszönjük a Közgyűlés létrejöttéhez a Kludi, a MacLine, az MKB és a HVB Bank támogatását!
| |