 |
Napi Gazdaság
A magyar gazdaság gyorsuló ütemben és jó irányban fejlődik – mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves rendes közgyűlésén. Véleménye szerint 2004-ben a gazdaság a korábbinál egészségesebb szerkezetben bővül. A kormány célja, hogy a következő négy évben az állami újraelosztást a GDP arányában a mostani 48 százalékról 44 százalék alá csökkentse. A kormány határozott szándéka, hogy a közszférában is bevezeti a teljesítményelvet, azaz a versenyszférához hasonlóan a hatékonyságot helyezik előtérbe a közszolgáltatásoknál is. A következő három esztendőben a kormány nekikezd egy kisebb adócsökkentési programnak, amelyben először a helyi iparűzési adó, majd a személyi jövedelemadó-kulcsok változhatnak, végül következhet az áfakulcsok átrendezése.
Archive
| |